Ne törődj a tökéletességgel! Felejtsd el a “tökéletesség” szót! Ne akarj tökéletes lenni, gondolj inkább arra, hogy lehetsz teljes! A teljesség egy másik dimenzióba vezet el.

Ez az én tanításom: légy teljes, és felejtsd el a tökéletességet! Bármit is teszel, add bele szívedet és a lelked! Csináld totálisan – ne tökéletesen, de teljes erőbedobással. Hogy mi a különbség? Ha dühös, egy perfekcionista azt mondja:

Ez nem jó így. Ne dühöngj! Egy tökéletes ember soha nem dühös.PerfekcionistaEz persze marhaság – hiszen tudjuk, hogy olykor még Jézus is kijött a sodrából. Nagyon dühös volt a régi vallásra, a rabbikra. Egyszer annyira dühbe gurult, hogy ostorral kiűzte a kufárokat a templomból. Torka szakadtából üvöltött velük. A haragja olyan intenzív, olyan szenvedélyes volt, hogy mindenki megrémült tőle. Nem véletlenül feszíttette keresztre a saját népe. Igazi lázadás élt benne.

Ne feledd, egy perfekcionista azt mondja majd: Ne dühöngj! De akkor mit tudsz tenni?

Nyilván elfojtod a haragodat, lenyeled a dühödet, ez pedig szépen lassan méreggé változik a lelked mélyén. Elnyomni elnyomhatod, de mélyen legbelül egyre dühösebb leszel, és ez nagyon veszélyes.

A düh olyan, mint az időnként felvillanó fény – megvan a maga szerepe, a maga szépsége, a maga emberiessége. Aki soha nem dühös, egy idő után gerinctelenné és gyávává lesz.

Aki nem tud haragudni, szeretni sem képes

Hiszen mindkettőhöz szenvedély kell – méghozzá ugyanaz a szenvedély. Aki nem tud gyűlölni, az nem tud szeretni sem; ez a kettő érzés ugyanis együtt jár. Az ilyen ember szeretete mindig hideg marad. És ne feledd: a forró harag sokkal jobb, mint a hideg szeretet. Az legalább emberi – van benne intenzitás, van benne élet és lélegzik.

Akiből kivesz a szenvedély, az elnehezül, kiszárad és végül meghal… az egész élete dühös lesz. Nem adja ki magából ezt a dühöt, inkább újra és újra elfojtja. A harag így aztán egyre több rétegben rakódik rá a lelkére, végül már ki se látszik majd belőle.

Nézd csak meg az úgynevezett mahátmákat és a szenteket. Azok mind ilyen haragemberek. Azt hiszik, kordában tartják a haragjukat, de mi a fenét lehet kezdeni a kordában tartott haraggal? Csak lenyelni lehet! És akkor mi lesz vele? Az a harag a te részed, ott marad benned, csak épp nem tudod kiadni magadból.

Abban a pillanatban, hogy kiadod a mérgedet, meg is szabadulsz tőle. Utána újra képes leszel az együttérzésre; ahogy elvonul a vihar, a harag után újra érezheted a szeretet csendjét. Ennek is megvan a maga ritmusa: a gyűlöletet követi a szeretet, a haragot az együttérzés. Ha az egyiket megtagadod, eltűnik a másik is. A dolog iróniája pedig abban rejlik, hogy amiről azt hiszed, magad mögött hagytad, azt valójában csak lenyelted. A belső rendszered részévé válik. Egyszerűen csak dühös leszel – de most már minden ok nélkül. A dühöd teljesen irracionális lesz. Megjelenik majd a szemedben, a szomorúságodban, a búskomorságodban, a komolyságodban. Képtelen leszel ünnepelni az életet.

Amikor azt mondom, váltsd fel a tökéletesség iránti vágyadat a teljességre törekvéssel, úgy értem, hogy ha dühös vagy, légy totálisan dühös, add át magad a haragnak, légy te magad a harag! Ennek is megvan a maga szépsége. A világ sokkal csodálatosabb lehetne, ha a haragot, a dühöt is, mint az emberi természet részét fogadnánk el. A düh pusztán az élet megannyi polaritásának egyik oldala. Nincs kelet nyugat nélkül, nincs éjszaka nappal nélkül, és nincsen nyár sem tél nélkül.

Az életet a maga teljességében, a ritmusával, az ellentéteivel együtt kell elfogadnunk.