Mi a különbség tudás és megismerés között? A szótár szerint nem sok, a létezésben azonban mérhetetlen nagy. A tudás elmélet, a megismerés élmény. A megismerés azt jelenti, hogy kinyitod a szemedet, és látsz; a tudás azt jelenti, hogy valaki más nyitotta ki a szemét, látott, és beszélt róla, te pedig egyszerűen begyűjtöd az információt.Tudás és megismerés

A tudás még akkor is lehetséges, ha vak vagy. A tudás lehetséges… Szem nélkül sok dolgot megtanulhatsz a fényről, de a megismerés nem lehetséges, ha vak vagy. A megismerés csak akkor lehetséges, ha a szemed meggyógyult, ha látsz. A megismerés hitelesen a te saját élményed; a tudás hamis. A tudás átok, csapás, rák.

A tudás az, amelyen keresztül az ember elszakad az egésztől – a tudás teremti a távolságot. Meglátsz egy vadvirágot a hegyekben, és nem tudod, mi az; az elmédnek nincs róla mondanivalója, az elme csendes. Ránézel a virágra, látod a virágot, de nem jelentkezik tudás benned – akkor csoda, akkor rejtély születik. Ott a virág, és ott vagy te. A csodán keresztül nem vagy különálló, híd köt össze. De ha tudod, hogy ez egy rózsa vagy egy körömvirág, vagy valami más, az a tudás elválaszt. Ott a virág, te itt vagy, de nincs híd: „tudsz”. A tudás távolságot teremt.

Minél többet tudsz, annál nagyobb a távolság; minél kevesebbet tudsz, annál kisebb a távolság. És ha a nem tudás pillanatában vagy, nincs távolság; híd köt össze.

Beleszeretsz egy nőbe vagy egy férfiba – azon a napon, amikor szerelmes leszel, nincs távolság. Csak csoda van, borzongás, izgalom, eksztázisodé tudás nincs. Nem tudod, ki ez a nő. Tudás nélkül nincs semmi, ami elválasztana; ez adja azoknak az első szerelmi pillanatoknak a szépségét. Amint egyszer együtt élsz a nővel – akár csak huszonnégy órán át -, tudás születik. Ekkor már fogalmakat alkotsz róla; tudod, ki ő, megszületik egy kép. Huszonnégy óra múltat teremtett; az a huszonnégy óra nyomokat hagyott az elmén. Ránézel ugyanarra a nőre, és nincs ott többé ugyanaz a rejtély. Lefelé ballagsz a hegyről, a csúcs odavan.

Ennek a megértésével már sokat megértettél. Annak a megértésével, hogy a tudás elválaszt, a tudás távolságot teremt, megérted a meditáció legnagyobb titkát.

A meditáció a nemtudás állapota

A meditáció tiszta tér, nem zavarja meg tudás.

Igen, a bibliai történet igaz: az ember a tudás révén bukott el, azzal, hogy evett a Tudás fájának gyümölcséből. A világ egyetlen más szent irata sem múlja felül ezt. Ez a parabola az utolsó szó; egyetlen más parabola sem jut ilyen magasságba és ilyen felismeréshez. Olyan logikátlannak tűnik, hogy az ember a tudás révén bukott el. Logikátlannak tűnik, mert a logika a tudás része. A logika maradéktalanul a tudást támogatja – logikátlannak tűnik, mert a logika a legvégső oka az ember bukásának.

Az az ember, aki abszolút logikus – abszolút épelméjű, mindig a józan eszére hallgat, sosem enged be semmi logikátlant az életébe -, az őrült. Az épelméjűséget ki kell egyensúlyozni tébolyodottsággal; a logikát ki kell egyensúlyozni logikátlansággal. Az ellentétek találkoznak és kiegyenlítik egymást. Az az ember, aki csak racionális, az esztelen – sokat elszalaszt. Tulajdonképpen elszalaszt mindent, ami csodálatos, és mindent, ami igaz. Jelentéktelenségeket fog gyűjtögetni, élete földi élet lesz. Világi ember lesz.

Abban a bibliai parabolában hatalmas felismerés rejlik. Miért bukott el az ember a tudás révén? Mert a tudás távolságot teremt, mert a tudás teremtménye az „én” és a „te”, mert a tudás teremtménye az alany és a tárgy, a tudó és a tudott, a megfigyelő és a megfigyelt. A tudás alapvetően skizofrén; hasadást teremt, amelyet azután lehetetlen áthidalni.

Ezért van, hogy minél nagyobb tudásúvá válik valaki, annál kevésbé lesz vallásos. Minél iskolázottabb valaki, annál kisebb a lehetősége, hogy eljut az egészhez. Jézusnak igaza van, amikor azt mondja:

Csak a gyerekek jutnak be az én országomba.

Csak a gyerekek… mi az a minőség, ami egy gyerekben megvan, és amit te elveszítettél? A gyerekben megvan a nem tudás, az ártatlanság minősége. Csodálkozással néz, a szeme tökéletesen tiszta. Mélyre néz, előítéletek, ítélkezés, a priori képzetek nélkül. Nem kivetít; így azt ismeri meg, ami van. A gyermek ismeri a teljes igazságot, te csak a világi igazságot ismered.

Azt a valóságot, amelyet te terem tettél magad köré kivetítéssel, vágyakozással, gondolkodással. Azt a valóságot, ahogyan te értelmezed az igazságot.

Az igazság egyszerűen az, ami van

A valóság az, amit te megértettél – a te képzeted az igazságról.

A valóság dolgokat tartalmaz, amelyek mind egymástól különállóak. Az igazság kizárólag egyetlen kozmikus energiát tartalmaz. Az igazság az egységet tartalmazza, a valóság a sokaságot. A valóság tömeg, az igazság eggyé válás. Krishnamurti azt mondja:

Tagadni csend.

Tagadni, de mit? Tagadni a tudást, tagadni az elmét, tagadni ezt a szüntelen elfoglaltságot a bensődben… teremteni egy elfoglaltságmentes teret. Amikor elfoglaltságmentes vagy, összhangban vagy az egészszel. Amikor elfoglalt vagy, kiesel az összhangból. Ezért történik, hogy mindannyiszor, ha sikerül teremtened egy pillanatnyi csendet, mérhetetlen öröm tölt el. Abban a pillanatban az életnek értelme van, abban a pillanatban az élet szavakon túli ragyogással telik el. Abban a pillanatban az élet tánc. Abban a pillanatban – még az is, ha a halál jönne – tánc és ünneplés lesz, mert az a pillanat nem ismer mást, mint örömöt. Az a pillanat örömteli, áldott.

A tudást tagadni kell – de nem azért, mert én azt mondom, vagy mert Krishnamurti vagy Gautama Buddha azt mondja. Ha azért tagadsz, mert én azt mondom, akkor tagadni fogod a tudásodat, és bármi, amit mondok, tudássá válik annak a helyén; lecseréled. Akkor bármit mondok, az lesz a tudásod, és ragaszkodni kezdesz hozzá. Eldobod a régi bálványaidat, és újakat raksz a helyükre, de ez ugyanaz a régi játék új szavakkal, új képzetekkel, új gondolatokkal.

Akkor hogyan tagadd a tudást?

Ne más tudással!

Csak lásd, hogy a tudás távolságot teremt – csak nézz bele ebbe a ténybe intenzíven, teljesen -, az elég. Nem kell behelyettesítened semmi mással.

Ez az intenzitás tűz, és hamuvá fogja apasztani a tudásodat. Ez az intenzitás elég. Ezt az intenzitást nevezzük felismerésnek. A felismerés elégeti majd a tudásodat, amit nem helyettesítesz más tudással. Akkor üresség van, súnjatá. Akkor semmiség van, mert nincs tartalom: zavartalan, torzítatlan igazság van.

Látnod kell, amit mondok; nem az a feladatod, hogy megtanuld, amit mondok. Most engem hallgatva ne kezdj el tudást gyűjteni. Most ne kezdj el felhalmozni. Ha engem hallgatsz, az legyen egy felismerési kísérlet. Hallgass intenzitással, teljességgel, olyan mértékű éberséggel, amilyenre csak képes vagy. Abban az éberségben látsz majd egy pontot, és az a látás maga az átalakulás. Nem arról van szó, hogy utána valami mást kell majd tenned; maga a látás hozza el a változást.

Ha erőfeszítésre van szükséged, az egyszerűen azt mutatja, hogy tévúton jársz. Tévúton jársz:, ha eljössz holnap, és ezt kérdezed tőlem:

Megértettem, hogy a tudás átok, hogy a tudás távolságot teremt. És most hogyan dobjam el?

Ha a hogyan kérdése felmerül, akkor tévúton jársz. A hogyan nem merülhet fel, mert a hogyan további tudást kíván. A hogyan módszereket kér, technikákat, tennivalókat.

A felismerés elég; nem kell erőfeszítéssel segíteni. A tüze több mint elég ahhoz, hogy elégesse mindazt a tudást, amit belül hordozol. Csak lásd meg azt a pontot.

Hallgass rám, gyere velem! Hallgass rám, fogd meg a kezem, lépj be azokba a terekbe, amelyekbe próbállak besegíteni, és lásd, amit mondok.